A komp Parapatból indul Tuk-Tukba, ami félsziget a szigeten, azaz Samosir keleti oldalán. A kompút gyönyörű. A tó mellett és a szigeten zöld hegyek magasodnak, amelyek vulkanikus eredetűek és számítások szerint hetvenezer évvel ezelőtt keletkeztek, a történelem egyik legnagyobb vulkáni robbanása következtében (a tó és a sziget is ennek az eredményeként jött létre).
Végre döntöttünk! Irány Szumátra, közelebbről Padang, ahonnan majd busszal megyünk Medanba, a Toba-tó érintésével. Padangot 2009 szeptemberében kilences erősségű földrengés rázta meg (a város pont egy törésvonalon fekszik), amelynek 1100 halálos áldozata volt.
Milyen egy több mint 17000 szigetből álló ország fővárosa? Zajos, kaotikus és a világon az egyik legszennyezettebb. A repülőtérről busszal is be lehet jutni a központba (a Gambir nevű vasútállomásra) ami így jóval olcsóbb mint ha az ember taxival menne. Ide már késő este érkezünk meg, és rövid séta majd alkudozás után egy bajajjal (ez a túk-túk indonéz megfelelője) jutunk el a Jalan Jaksa nevű utcába (a jalan szó utcát jelent), ami a hátizsákos utazók kedvelt helye.
Szingapúr talán az egyetlen olyan ország, amely saját akarata ellenére vált függetlenné. Mindez 1965-ben történt, mikor Malajzia úgy döntött, hogy meg kíván válni a kínai többségű városállamtól, amely azóta a világ egyik leggazdagabb országává fejlődött. A környező nemzetekhez képest a különbség tényleg ég és föld.
Repülőtér, útlevélvizsgálat, busz a városba. Már ezekből látszik, hogy Kambodzsa után tettünk egy nagy lépést az ázsiai életmód felől az európai felé. Persze az arcok, az emberek itt is ázsiaiak. Kuala Lumpur közlekedése nem túl bonyolult, jól kiépített a metróhálózat és monorail (egy sínpályás vasút ami betonoszlopokon szeli át a várost az autók és buszok felett).
Őrült sofőrök, tégladobálók, fegyveres bűnözők, táskatolvajok. Nem sok jót olvastunk Phnom Penhről ideérkezésünk előtt, így mivel már sötétedik mikor leszállunk a buszról, gyorsan szállást keresünk, megvacsorázunk és eltesszük magunkat holnapra.
Meglepődünk, mert másnap a több mint tíz órás utunk alatt nem történik semmilyen incidens, azaz nem akarnak borravalót a végén és a buszt is könnyen megtaláljuk amelyre félúton kell átszállnunk.
Reggel indulunk a szárazföldre ahol egy kisbuszba ülünk át és megkezdjük kalandos utunkat a kambodzsai határ felé. Elég sokat olvastunk a vízummal kapcsolatos csalásokról, így nem lepődünk meg mikor egy étterem mellet állunk meg ahol először segítőkészek a helyiek és azt mondják, hogy csak töltsük ki itt a vízummal kapcsolatos papírokat. Az ár 40 dollár.