Busszal megyunk Szoulbol, meghozza a Keleti-tengerhez. Itt allitolag szebb es tisztabb a víz mint nyugaton, de azt senki nem tudja megmondani, hogy ez pontosan hany fokot jelent. A taj gyonyoru, kis hegyek kozott vezet az út a tengerhez, es minden kis teruletet megmuvelnek (na persze, 50 millio ember el egy korubelul Magyarorszagnyi teruleten).
Eleg keson erunk Szoulba, es szerencsenk van, hogy meg az utolso metrok egyikevel eljutunk Leo (Taeho Oh koreaiul, Leo a valasztott nyugati neve) lakasaba, akinel a kovetkezo harom napot toltjuk. Mar megerkezesunk utan latszik, hogy itt nagyon baratsagosak az emberek. Eleg, ha par masodpercre megallunk egy terkep elott, es maris jon valaki, hogy segitsen megtalalni amit keresunk.
A hatartol busszal megyunk, de elotte meg vacsorazunk, es elvezzuk, hogy itt vegre olcso a kaja (meg nagyjabol minden mas is). Ket nagy adag meg ket sor kerul 1000 forintba, es meg a buszutra is marad. Szoval alvobusz: ez ugy nez ki, hogy harom sor agy van, ketto a ket ablak mellett egy meg kozepen.
Kiszallunk a vonatbol, atmegyunk a palyaudvar masik oldalara es egybol elkap minket egy fuvaros azzal, hogy biztosan Kinaba akarunk atjutni. Ebben igaza is van, de annyira azert nem sietunk, plane, hogy eleg sokan vannak akik ajanlgatjak a szolgalatukat. Ez igy mukodik itt, mert a hataron nem lehet gyalog atkelni, igy sokan abbol elnek, hogy embereket fuvaroznak az egyik oldalrol a masikra.
Reggel erunk Ulanbatorba, osszefutunk Berttel a hollanddal, aki az egyik vendeget varja (Dirk ger-tabor tulajdonos, ahol turistakat szallasol el a varoson kivul). A mongolok azert meg nem koreaiak, de joval kedvesebbek es segitokeszek mint altalaban az oroszok. Egy diakszalloba megyunk ahol van melegviz, mosogep es meg tea es kenyer is reggelire (az ara egyebkent 30 dollar kettonknek).
Nos, ugy dontottem, hogy nem datum, hanem helyszin szerint folytatom a blogirats. Wierszynarol azt mondtak, hogy mikor esik az eso, nem jarhato az odavezeto út. Egybol ez jutott eszunkbe reggel, mikor negykor felebredtunk es kint szakadt az eso. Jarhatatlan út, kevesebb mint ket nap ameddig lejar az orosz vizum es meg jegyunk sincs a hatarig… hmmmm.
Delutan ebredtunk, mivel a termeszetbe indultunk kint szakadt az eso, ennek ellenere sietve indultunk el a Bajkal fele igaz, azt, hogy hogyan jutunk el oda, meg nem tudtuk pontosan. Stoppal probalkoztunk, de annak ellenere, hogy sokan allitottak, hogy Oroszorszagban konnyu ez az utazasi forma, nem igazan akartak felvenni minket.
Szoval Kazan. Leszalltunk a vonatrol es elindultunk letalni, tobbek kozott azert, hogy reggelit es Internet elerhetoseget keressunk. Az allomashoz kozeli McDonaldsban probalkoztunk eloszor (tenyleg csak a WiFi miatt) es miutan vettunk valamit reggelire persze kiderult, hogy nem mukodik a halozat. Nem baj, legalabb ettunk egy eredeti tatar reggelit es tele hassal mentunk tovabb az ovaros fele.